Érkezik a magyar operatőrzseni sorozatának második évada
Kijött a teasere a Rév Marcell által fényképezett Eufória 2. évadának.
Kijött a teasere a Rév Marcell által fényképezett Eufória 2. évadának.
Knoxville-ék újra bevállaltak egy csomó őrültséget.
Egy megerőszakolt nő, aki nem hajlandó csendben maradni: a The Last Duel valós események alapján mutatja be a francia történelem utolsó, a parlament által is jóváhagyott, halálos párbaját.
Amerikai-magyar koprodukcióban készül az Alice Csodaországban filmes parafrázisa, melynek főszerepét Ella Bleu Travoltára, John Travolta lányára osztották.
Őszülni természetes dolog, a Szex és New York sztárja pedig nem is csinál belőle nagy ügyet.
Nem ez az első ilyen eset a napokban Nagy-Britanniában, nemrég a Bridgerton is így járt.
Enyedi Ildikó új filmjét már másfél hónap múlva bemutatják a magyar mozik, de jön az Arany Pálma-díjas és több más kitüntetett film is.
Mit lehet kezdeni az élettel? Gyönyörködni a naplementében, zenét hallgatni, alkotni, nagyokat nevetni. Ez John Lurie excentrikus gyorstalpalója a létezéshez a legújabb, nehezen körülírható sorozatában. Mi azért megpróbáljuk körülírni.
Öt percig tapsolt állva a közönség a cannes-i filmfesztiválon szerdán este, amikor levetítették Enyedi Ildikó legújabb filmjét, A feleségem történetét. A szerelmes hajóskapitányról és titokzatos feleségéről szóló drámát több mint 30 éve tervezi megrendezni Enyedi. A fesztivál utolsó előtti napján faggattuk a rendezőt, mit szól az amerikai kritikákhoz, és sikerült-e megvalósítani, amit a filmjében eltervezett. Elárulta, min borult ki a cannes-i premier előtt, ki lesz Jakob Störr magyar hangja, illetve melyik videójátékból készülő sorozatba szállna be szívesen.
A Szőke Zoltán által alakított karakter kómában van, de azt még a színészek sem tudják, hogy a szappanopera utolsó részében végül felébred vagy sem.
Két hétig napi 7 ezer, majd még két hétig napi 11 ezer kalóriát kellett felfalnia, ami elmondása szerint „jó volt – úgy egy óráig”.
A Nemzeti Filmintézet pedig saját keretből még több mint 3 és fél milliárd forintot.
A világ vezető filmes lapjaiban az első kritikák nem voltak túl hízelgőek, ám a francia kritikusoknak nagyon bejött Enyedi Ildikó filmje.
Mit csinál a fociultra, ha a felesége azt akarja, hogy roma kisbabát fogadjanak örökbe? A témáról lehetne súlyos drámát is forgatni, de a Becsúszó szerelem könnyed, romantikus vígjáték. És működik.
A Boratot is játszó színész kezében egy szatirikus műsorban csipogott be a pedofilokat leleplező kamuberendezés, ezért perelte be őt az értintett amerikai politikus.
A cannes-i filmfesztivál díjaiért versenyző filmmel a világ legfontosabb lapjai foglalkoznak, bár sajnos nem túl barátságosan.
A sorozat a történelem kiemelkedő nőalakjait ünnepli majd.
A cannes-i bemutató előtt természetesen a magyar film stábját is megrohanták a fotósok.
Az Oscar-díjas színész azt mondta: együtt érez a magyarokkal, de fontos, hogy tudjuk, elengedhetetlen felszólalni az LMBTQ-embereket megbélyegző törvény ellen.